A macskák és emberek együttélésével egyidős mítosz, hogy a macska a zsákmányt hazahozza, a küszöb elé helyezi, vagy ne adj’isten a lakásba viszi, és ott fogyassza el, mintegy bizonyítva: ő dolgozik, és kártevőket vadászik a gazda legnagyobb dicsőségére. Hát, egy lópikulát.
Az igaz, hogy valóban, a macskák többnyire hazahozzák a zsákmányt. A küszöb elé, vagy a nappaliba, vagy a fürdőszobába: ahogyan éppen szocializálódtak. De mindez nem azért van, mert bármit is bizonyítani akarnának: hanem mert minden, amit elejtenek, és amit elfogyasztani, vagy éppen halálra kínozni akarnak: a legnagyobb biztonságban történik. Minden macska tudja: ő nemcsak ragadozó, hanem zsákmány is a természet perverz rendje szerint (- ezért ateisták a macskák, már amelyik nem önmagát imádja - ), éppen ezért olyankor a legsérülékenyebb, amikor zsákmányt ejt.
Ezért minden macska megfogja a pockot vagy bármit, aztán sunyin körbenéz, majd a lehető legrövidebb úton rohan hazafele, mert biztonságban akarja elfogyasztani vagy megőrizni: és a legbiztonságosabb mégiscsak a gazda háza, aki kijön, és oldalba rúgja a kutyát, sakált, kardfogú tigrist, vagy bármi is pályázzon a nemes állat prédájára.
Az megint egy más kérdés, hogy rendszerint a gazda ellen is meg kell védeni a zsákmányt, de ez mégiscsak más dolog, a gazda sosem tesz kárt a macskában, a macska ezt nagyon jól tudja, és ezzel pontot is tett az odüsszeia végére.
Minden gyakorló gazda tudja, hogy ha meg akarja rövidíteni az isteni dög által hazahozott állatok szenvedéseit, akkor meg kell próbálni elvenni tőle azokat. Ezekben az esetekben a macska azonnal elharapja az áldozat gerincét, többnyire a harmadik és negyedik csigolya között, de ez legyen az Animal Planet operatőreinek részletkérdése – lényeg, hogy ilyen módon megrövidül a szerencsétlen szenvedése, és ettől fogva, ha éppen fogyasztható, akkor megevődik a delikvens, és mindig, kivétel nélkül az orrától a farkáig.
Ez ismét jó kérdés, miért van így, és lehetne rá sokféle metafizikai magyarázatot találni, de valószínűleg a legegyszerűbb, hogy ilyen módon a bélsár kifele nyomódik a zsákmányból, és nem vissza, - ami valljuk be, bármennyire gyomorforgató is átgondolni: praktikus szempont.
A macskák ugyanis, nem véletlenül isteni teremtmények: pragmatikus, gyakorlatias lények, akik számára mindennél fontosabb a kényelem és a célszerűség. Minden más ezt szolgálja: igen, akár az az emberi társ is, amelyért akár Southamptontól Londonig érdemes menni. Kényelmes, meleg fekvőalkalmatosságok, ételt adnak, megvédnek a kellemetlen és nagyobb ragadozóktól, kellemesen cirógatják a fült, bajuszt, és egyéb macskaszívnek kellemes tájékokat – ezt még egy másik macska sem tudja megtenni.
Valószínűleg ezért szegődtek nem is olyan régen a macskák az emberek mellé: dekadenciájukat már nem tudták önmaguk kiszolgálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése