.áetriuxa 17.0 (zsákmány)

A macskák és emberek együttélésével egyidős mítosz, hogy a macska a zsákmányt hazahozza, a küszöb elé helyezi, vagy ne adj’isten a lakásba viszi, és ott fogyassza el, mintegy bizonyítva: ő dolgozik, és kártevőket vadászik a gazda legnagyobb dicsőségére.

Hát, egy lópikulát.

Az igaz, hogy valóban, a macskák többnyire hazahozzák a zsákmányt. A küszöb elé, vagy a nappaliba, vagy a fürdőszobába: ahogyan éppen szocializálódtak. De mindez nem azért van, mert bármit is bizonyítani akarnának: hanem mert minden, amit elejtenek, és amit elfogyasztani, vagy éppen halálra kínozni akarnak: a legnagyobb biztonságban történik. Minden macska tudja: ő nemcsak ragadozó, hanem zsákmány is a természet perverz rendje szerint (- ezért ateisták a macskák, már amelyik nem önmagát imádja - ), éppen ezért olyankor a legsérülékenyebb, amikor zsákmányt ejt.

Ezért minden macska megfogja a pockot vagy bármit, aztán sunyin körbenéz, majd a lehető legrövidebb úton rohan hazafele, mert biztonságban akarja elfogyasztani vagy megőrizni: és a legbiztonságosabb mégiscsak a gazda háza, aki kijön, és oldalba rúgja a kutyát, sakált, kardfogú tigrist, vagy bármi is pályázzon a nemes állat prédájára.

Az megint egy más kérdés, hogy rendszerint a gazda ellen is meg kell védeni a zsákmányt, de ez mégiscsak más dolog, a gazda sosem tesz kárt a macskában, a macska ezt nagyon jól tudja, és ezzel pontot is tett az odüsszeia végére.

Minden gyakorló gazda tudja, hogy ha meg akarja rövidíteni az isteni dög által hazahozott állatok szenvedéseit, akkor meg kell próbálni elvenni tőle azokat. Ezekben az esetekben a macska azonnal elharapja az áldozat gerincét, többnyire a harmadik és negyedik csigolya között, de ez legyen az Animal Planet operatőreinek részletkérdése – lényeg, hogy ilyen módon megrövidül a szerencsétlen szenvedése, és ettől fogva, ha éppen fogyasztható, akkor megevődik a delikvens, és mindig, kivétel nélkül az orrától a farkáig.

Ez ismét jó kérdés, miért van így, és lehetne rá sokféle metafizikai magyarázatot találni, de valószínűleg a legegyszerűbb, hogy ilyen módon a bélsár kifele nyomódik a zsákmányból, és nem vissza, - ami valljuk be, bármennyire gyomorforgató is átgondolni: praktikus szempont.

A macskák ugyanis, nem véletlenül isteni teremtmények: pragmatikus, gyakorlatias lények, akik számára mindennél fontosabb a kényelem és a célszerűség. Minden más ezt szolgálja: igen, akár az az emberi társ is, amelyért akár Southamptontól Londonig érdemes menni. Kényelmes, meleg fekvőalkalmatosságok, ételt adnak, megvédnek a kellemetlen és nagyobb ragadozóktól, kellemesen cirógatják a fült, bajuszt, és egyéb macskaszívnek kellemes tájékokat – ezt még egy másik macska sem tudja megtenni.

Valószínűleg ezért szegődtek nem is olyan régen a macskák az emberek mellé: dekadenciájukat már nem tudták önmaguk kiszolgálni.

.áetriuxa 16.0 (álom)

Hogy a macskák tulajdonképpen folyamatosan álomban élnek, az olyan nyilvánvaló tény, amelyet szinte kár lenne magyarázni. Tudták ezt az alkimisták, (ők éppen ezért asztrális lényeknek tartották őket, akik a hold befolyása alatt cselekednek), tudják a buddhisták, akik szerint a macskák végképpen tisztában vannak a környező világ káprázat-jellegével, és tudják ezt mindenhol Keleten, ahol még nem halt ki az emberekből sem teljesen a lustálkodás és a semmittevés kellő mértékű megbecsülése és tisztelete.

Éppen ezért megkockáztatható a feltevés, miszerint a macskák tulajdonképpen nem is látnak álmokat. Akkor sem, ha alvás közben mozgatják lábait, rángatják bajuszukat, hangokat adnak ki, sőt még alvajáró macskáról is van tudomásunk. Nem álmodnak, mert ez számukra nem álom: ez egy párhuzamos valóság, a létezés másik dimenziója, amelynek valóságosságát csak kivételesen sejtette meg néhány ritka emberpéldány, mint például Albert Einstein, Stephen W. Hawking, vagy Jorge Luis Borges.

Olyan teremtménynél, amely közel napi húsz órát szendergéssel és alvással tölt el, több mint természetes, hogy igazából ez az a világ, amely számára valóságos, a fennmaradó néhány óra csupán érdekes kirándulás az emberek számára érzékelhető dimenzióba.

Hogy ezek a tér-, mentális- és idősíkok mennyire átjárhatóak és egyszerűen kezelhetők a macskáknak, elég arra gondolni, mennyire egyszerű számukra a látszólag legmélyebb álomból felpattanni, és egyetlen ugrással leteríteni a szekrény tetején szemtelenkedő legyet. És hogy mennyire nem fontos számukra feltétlenül átjárni a mi dimenziónkba, nos annak példája, hogy az elégedett, és magát biztonságba érző macska, ha aludni akar, akkor alszik, akkor is ha füleinél vagy farkánál fogva emelgetik. (Nyilván, ez azért nem ajánlatos, mert ez legalább olyan sértés egy macskának, mintha velünk tennék ugyanezt.)

.áetriuxa 15.0 (titkos név)

(Titok)

Tudni kell, hogy minden létező macskának három neve van.

Ezek a lények tartják magukat az egyiptomi hagyományokhoz – hiába, aki isten volt, nehezen feledi – miszerint: test, lélek és szellem teszi a létezőt. Mindezeket meg kell nevezni, ezt persze, mi, emberek, elfelejtettük.

Először is, a macskák értik, ha róluk beszélnek. Nincs az a felséges állat, amelyik ne értené, ha elhangzik mellette a „macska”, „cica”, és ennek bármilyen becézése. Ha más nem, a füle hegye, vagy a farka megrebben ennek említésére. Érti, és tudja, róla van szó, ahogyan boldogabb és régebbi civilizációk esetén az „ember” szó még nemzeti, családi és személyes névmás volt.

Az megint egy érdekes kérdés, hogyan értik meg ezt különféle nyelveken, mert semmi külömbség, hogy macskának, catnek, matkának vagy ougaternek nevezzük őket.

Ez a fizikai része a történetnek.

Aztán van a szellemi név. Már megint nincs az a valamirevaló macska, amelyik ne értené meg hangsúlyból, mozdulatból, asztrális kisugázásból, ha majomnak, görénynek, sz.rházinak, patkánynak, idiótának nevezik, és hasonló kevésbé hízelgő jelzőkkel illetik. De ugyanúgy megértik az ütyülü-mütyülü, bicim-bacim, kicsi drága, szépség, drága, és hasonló megnevezéseket is.

Utóbbiakat többnyire gyakrabban tudomásul veszik.

Végül ott van a lelki része, ez alól még a teremtés ezen ragadozó koronái sem kivételek: amit megneveznek, az az, ami. Ezért minden macskának van saját neve, amelyre hallgat, vagy nem hallgat, de az övé. Személyreszabott, erre a névre kell jönni, amikor kaját adnak, és erre nem kell jönni, amikor izgalmas kalandozás közben hazahívnak.

És állítólag van egy titkos neve is mindegyik macskának, amelyet csak ők tudnak. Talán a sámánhitű népek időnként ráéreznek, burjátok és indiánok hibáznak rá, de amúgy ez csakis a macskák sajátja, amelyet soha, semmilyen körülmények között nem árulnak el.

Lehet, ez emberi nyelv számára ki sem ejthető. Talán macskapárzásokkor hangzanak el ezek a nevek, ki tudhatná?

Ők tudják, és sajnos, csak ők. Ezért függetlenek, mert nem lehet igazából megnevezni őket.

.áetriuxa 14.0 (múzsákok)

Óriási közhely, hogy macskáék asztrális lények, amelyek legalább akkora otthonossággal járnak-kelnek az emberek fantáziájában, gondolataiban, és termékeny képzeletében mint a konyhaasztalon.

Erősen megkérdőjelezhető, lett volna-e egyáltalán esélye az emberi szobrászművészetnek Ta-mit nőstény egyiptomi ábrázolása nélkül, amely egyike a legrégebbi szobornak nevezhető alkotásoknak: hiszen honnan máshonnan annyi kecs, kellem, báj, és bű, ízületek és hajlatok, méltóság és harmónia?!

A világirodalom önmagában véve szánalomra méltó és olvashatatlan, tehát értelmetlen lenne nélkülük. Képzeljük el a Mester és Margaritát Behemót nélkül. Hoffmannt Murr kandúr nélkül. De Hasek, Kipling, Poe, Keats, Agatha Christie, Edward Lear vagy Verlain is csupán sápadt kísértetek lennének a macskák ihletése nélkül.

Leonardo Da Vinci, vagy a két Brueghel életművébe belegondolni se jó, mi lehetett volna macskák nélkül. Se egy becsületes madonna, se egy valamirevaló apokalipszis ábrázolása. Hiába, valaki(k)nek formát és példát kellett adni ahhoz is, ami a közhalandók számára másképpen nem látható.

Manet, Renoir és Picassó úgyszintén felismerték ezt. Lényegesen több macskát festettek, mint ahány varacskos disznót például, innen is látszik, művészek voltak, a szó igazi értelmében.

(A bejegyzés fotóján Szinyei Merse Pál: Majális című festményének eredeti változata :-))