Óriási közhely, hogy macskáék asztrális lények, amelyek legalább akkora otthonossággal járnak-kelnek az emberek fantáziájában, gondolataiban, és termékeny képzeletében mint a konyhaasztalon. Erősen megkérdőjelezhető, lett volna-e egyáltalán esélye az emberi szobrászművészetnek Ta-mit nőstény egyiptomi ábrázolása nélkül, amely egyike a legrégebbi szobornak nevezhető alkotásoknak: hiszen honnan máshonnan annyi kecs, kellem, báj, és bű, ízületek és hajlatok, méltóság és harmónia?!
A világirodalom önmagában véve szánalomra méltó és olvashatatlan, tehát értelmetlen lenne nélkülük. Képzeljük el a Mester és Margaritát Behemót nélkül. Hoffmannt Murr kandúr nélkül. De Hasek, Kipling, Poe, Keats, Agatha Christie, Edward Lear vagy Verlain is csupán sápadt kísértetek lennének a macskák ihletése nélkül.
Leonardo Da Vinci, vagy a két Brueghel életművébe belegondolni se jó, mi lehetett volna macskák nélkül. Se egy becsületes madonna, se egy valamirevaló apokalipszis ábrázolása. Hiába, valaki(k)nek formát és példát kellett adni ahhoz is, ami a közhalandók számára másképpen nem látható.
Manet, Renoir és Picassó úgyszintén felismerték ezt. Lényegesen több macskát festettek, mint ahány varacskos disznót például, innen is látszik, művészek voltak, a szó igazi értelmében.
Majális... :))
VálaszTörlés