Ami az abszolút szükséges társaséletet, a szexualitást illeti, nos, ez a macskáknál tökélyre fejlesztett gyakorlat, amely az égvilágán semmiféle társadalmi bonyodalmat nem igényel, és végképpen híjával van mindenféle erkölcsi és morális érzéknek. (Miért, mi az a morál?! – kérdezné ilyenkor indignálódva a Macska.)
Ha egy macska párzani akar, akkor általában párzik is. Ez szigorú tény, más kérdés, hogy meglehetősen ritkán akar, csupán annyira, amennyire a biológia óra megköveteli. A nőstényeket úgy félévente meglepi az ellenállhatatlan vágy, ilyenkor aztán minden más huszadlagos, és akárcsak az elkényeztetett feleségek, egyszerre bőgnek és ordítanak, amíg el nem múlik ez az állapot.
Utána aztán jaj annak a kandúrnak, amely közelébe jön, ne’adjIsten szemtelenül próbálkozik, na de az embereknél is ismerős állapot.
Ami a kandúrokat illeti, ők, ahogyan isteni természetükhöz illik, mindig és mindenkor készek az aktusra, természetesen anélkül, hogy ennek túl nagy fontosságot tulajdonítanának. Egy macskapárzás időtartamának puszta említésétől ideggörcsöt kapnának a feministák, ami pedig az előjátékot illeti, nos, ez gyakorlatilag akkora terjedelemben létezik, amennyit a macskanagylelkűség és macskaönzetlenség kapna az egyetemes világenciklopédiában.
A hitelesség kedvéért megemlítendő, akadnak olyan gondolkodók, akik szerint az egyiptomi-görög-római szado-mazochista játékok szoros összefüggésben vannak a macskapárzási rituálékkal. Ezt cáfolni botorság lenne. Fogadjuk el, ők tudják, hogyan kell.
Az is kétségtelen, hogy a puszta párzás ténye, akárcsak a rideg szamurájoknál, macskáéknál sem jelent semmi maradandó kötelezettséget. Fizikai szükséglet, amelynek nagyobb fontosságot tulajdonítani dekadens szemlélet lenne. Párzás után csupán az emberek ragadnak egymáshoz. Na meg a kutyák. Ez megint egy beszédes tény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése