Az otthonkeresés és honvisszafoglalás pantheonjában az óbolgár Aszparuch, és a mi Árpádunk mellett mindenképp meg kell említeni azt a Ninja nevű macskát, amely 1995-ben 1400 km-t gyalogolt (mi mást tehetett volna?!) folyókon, vasútvonalakon, metropoliszokon és autópályákon keresztül Washingtontól Utah államig, amíg egy év után hazatalált régi otthonába. És ő csak egyike volt a macskapantheonnak.
Azt már leszögeztük korábban: az emberek, úgy általában, jók a macskák számára. És igaz, hogy a macskák, mint a teremtés remekművei, ragadozó, önző, arrogáns és szuverén teremtmények: de ez nem azt jelenti, hogy hiányzik belőlük a lojalitásnak valamilyen ősrégi formája.
Sőt.
Ősrégi királyokhoz, nemesurakhoz és kiválasztottakhoz hasonlóan, a kötelék itt is kötelez, ezért néha a lojalitás felülírja a catlantiszi parancsot. Mi lenne a szerencsétlen emberből imádott macskája nélkül?! Ne gondolja azt senki, ennek a négylábú szuverének nincsenek tudatában.
Példának okáért egy bizonyos Rozsdás (Rusty) nevű csudálatosság 1949-ben nyolcvanhárom nap alatt rohant végig 1530 kilométert Boston és Chicagó között, hogy megtalálja azt a nyavalyást, aki őt egy költözés után hátrahagyta régi lakóhelyén. Ha utána mégse harapta el a „gazda” torkát, az csupán a macskanagylelkűségnek köszönhető.
Mivel az új kontinensen feljegyeznek mindent, ami friss történelmükhöz hozzátartozik, ezért azt is tudjuk: egy Sugar névre hallgató cica 14 hónap alatt 2400 km-t utazott Kaliforniából, amíg rátalált Oklahomából elkóborolt gazdájára.
Mindenek felett azonban – és ilyenkor illik szemet-fejet lesütve gondolni rá – ott lebeg Trixie, a macskafajták Heloise, Stuart Máriája, és egyáltalán mindene, aki az 1600-as évek elején élt, Southampton harmadik grófjaként. Illetve a gróf, Henry Wriothesley barátjaként.
A grófot, valami helyi és időleges félreértés miatt az akkori patkányfogószámba menő Towerbe zárták. Trixie fogta magát, és talpraesett macskaként kikereste a londoni tömlöcöt, bemászott a kéményén(!), majd utána két éven keresztül dorombolt Henry gróf ölében, a szabadonbocsátásig.
A történetet egy festmény is megörökíti, amelyet szabadulása után a gróf készíttetett, ahogyan a börtöncellában raboskodnak macskájával.
Mert bizony, nem a feleség, nem az apród, nem a barátok, és nem más mászott be a kéményen együtt raboskodni: hanem a macska. Ilyen is van.
Persze, ezek kivételek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése