.áetriuxa 30.0 (femina)

Próbáljunk csak meg uralkodni egy macska fölött.

Próbáljunk csak meg uralkodni egy nő felett.

Don Quijote több eséllyel indult neki a szélmalmoknak, mint bármely férfi, aki ilyen balgatagságra ragadtatja el magát.

Nem kevésbé terméketlen, és bukásra ítélt kísérlet az sem, ha meg akarjuk érteni a macskákat, vagy a nőket. Egyszerűen nem lehet, és kész. Nem jobbak, nem rosszabbak, mint a többi létező: egyszerűen mások.

Ez a másság természetesen rengeteg bosszankodást, mérgelődést, frusztrációt okoz a háromágú férfiember életében, de ugyanakkor színt, melegséget, és hasonló kedves közhelyeket hoz magával, amelyek nélkül aligha lenne érdemes élni.

Talán ezért van az, hogy még a nőket távolról sem tűrő helyeken, például az Athosz-hegyi kolostorokban is szabad bejárásuk van a macskáknak, és nincs az a megátalkodott szerzetesrend, ahol azért ne sündörögne jónéhány macska a környéken. Olyan áttételes importja ez a nőiességnek, amelyet kijátszani nem lehet, egyszerűen szükség van rá.

A macskák és a nők már a kezdetek óta szimbiózisban élnek. Bizonyítja ezt a latin megnevezés is, ahol a felis (macska) és a femina (nő) egyazon szógyökre épül, és egyáltalán nem mellékes, hogy a felicitas, azaz boldogság is ebbe a tárgykörbe tartozik.

Minden nőben van valami macskás, még a legházsártosabb oldalbordában is – és minden macska nőies, még akkor is, ha éppen egy tizenötkilós kandúrról van szó. Férfiakat eleve nevetséges és vérlázító lenne cicámnak szólítani, vagy macskához hasonlítani (jól célzott hízelgés esetén is oroszlán vagy tigris az illető), a nők esetében viszont teljesen helyénvaló az ilyen becézés. További közös pont a nőkben és a macskákban a függetlenség és valakihez tartozás közötti váltakozó állapot, amelyre nem és nem lehet megoldást találni, és ebbe már több millió férfitársunk idő előtt beleőszült.

A kényelemről, törleszkedésről, kényeztetésről, féltékenységről, hízelgésről, és más alaptulajdonságokról kár is lenne szót vesztegetni: alapfelszereltség ezek, akár a hegyes, hosszú körmök.

A régi mitológiákból, vallásokból többnyire még egyszerre köszönnek vissza ezek a lények. Az emberiség meglehetősen nehezen heverte ki a matriárchátus emlékeit, ezért a félelemmel vegyes imádat tárgyai többnyire macskaszerű fehérnépek voltak, hogy itt csak Basztetet, az egyiptomi istennőt említsük. De vannak macskás történetek Afroditével és Astartével, sőt a viking Freyával is.

A reneszánsz idején alig akadt olyan világi fehérnép-ábrázolás, ahol ne kandikálna be egy macska a képbe, a különféle babonákban pedig visszatérő motívum, hogy a macska éjszakánként női démonná képes változni, illetve jól képzett boszorkányok esetében ez viceversa.

Álomfejtők és pszichológusok vélekedése szerint a macska egyértelműen a nőiesség archetípusa, s aki macskával álmodik, annak valami köze mindig van a szexualitáshoz: bár ez utóbbit nem kell egészen komolyan venni, hiszen a pszichológusok szerint mindennek köze van.

Ennek kapcsán mégiscsak feltűnő egy különbség, éspedig az, hogy míg a nők előszeretettel járnak pszichoanalízisre, addig a macskáknak erre semmiféle szükségük nincsen. Innen is látszik, hogy kettőjük közül mégis, ki a fensőbbrendű.

És most, hogy ezt a mondatot leírtam, kénytelen vagyok arra gondolni, a bosszúállás is közös tulajdonság bennük, még szerencse, hogy a macskák nem olvasnak, a nők pedig könnyen békíthetőek.

Remélem.