2011. február 7., hétfő

.áetriuxa 28.0 (igazhitű macskák)

Alapos a gyanú, amennyiben a macskák megválaszthatnák, az emberek milyen vallás szerint éljenek – és a macskaimádat ki lenne zárva a lehetséges válaszokból – úgy az emberiség rövid időn belül teljes egészében muszlim lenne.

Hogy az iszlám minden kétséget kizáróan igaz hit e nemes példányok szemszögéből is, annak legjobb bizonyítéka, hogy napjainkban a macskák az iszlám világban igen nagy tiszteletnek és védelemnek örvendenek. Még a mecsetekbe is bejárásuk van, nem úgy mint egyes tisztátalan embereknek.

Ráadásul a macskatársadalom jelentős részét kitévő cirmos cicák, kivétel nélkül, mindannyian homlokukon viselnek egy M-alakú mintázatot. (Továbbá a tigris, a gepárd és az ocelot is.)

Ennek az M betűnek magától értetődően többféle jelentés is lehet, először is az a kevéssé valószínű, hogy saját monogramjukat tüntették fel, nehogy összetévesszék fejüket valaki máséval. Hiszen kínaiul Mao a nevük, magyarul Macska, továbbá óegyiptomiul Mau, mi más? És miau, nyilván.

A macskaügyekben meglehetősen szkeptikus keresztény világban is létezik egy legenda, miszerint a csecsemő Jézust a jászolban egy cirmos cica melengette, ezért őt Mária hálából megajándékozta egy M betűvel a homlokán. Ami a melengetéses részt illeti, a történet egészen valószínű.

A legemberibb és legszebb története azonban mégis csak az iszlámnak van erről, a Próféta ugyanis rendkívül nagy barátja és tisztelője volt a macskáknak. Saját macskáját Muezzának hívták, és ez egy alkalommal megmentette a próféta életét, amikor egy aljadék kígyó - amely közismerten az alvilág és a Sátán teremtménye -, bekúszott a próféta ruhájának ujjába.

Ezért cserében a macskanépség felruháztatott a mindig talpraesés képességével, ami teljesen elfogadható ajándék olyasvalakitől, akinek a koporsója két világ között lebeg.

Az igazán szép történet azonban arról szól, amikor egy alkalommal Mohamed imádkozni indult, és fel akarta venni az egyik köntösét, melynek ujján a macska aludt. A próféta, áldassék neve, megértő ember volt, és mivel nem akarta felébreszteni az állatot, levágta a ruha ujját. Mikor visszatért, a macska felébredt és meghajolt Mohamed felé, aki viszonzásképpen háromszor megsimogatta kedvencét.

Ami valljuk be helyes, célszerű, szép, és az embernek több könny gyűlik a szemébe ettől, mint a Vér és könny kolumbiai sorozat hetvenkettedik részétől. Ezek után a macskáknak papolhat bárki a dzsihádról és az iszlám terrorizmusról, ők meggyőződtek valamiről, amivel nehéz vitába szállni.

Arról végképp nem is beszélve, hogy a próféta egyik írása arról szól, hogy egyik látomásában egy nő a Pokolba került, mert megölte a macskáját.

Ami helyes, méltányos, és Allahnak tetsző: hosszúra nőjön minden igazhitű szakálla, bőséges tejet adjanak kecskéik, és soha ki ne merüljenek az olajkutak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése