.áetriuxa 32.0. (Szeretet II.)

Az Uralkodók első szabálya – ha van ilyen -: jutalmazd meg a hűséget, büntesd meg a lázadót.

A macskák – bármennyire is felségsértés ez: nem csak uralkodók, hanem istenek is. Persze, mint minden isten: gyarlók, önzők, féltékenyek és önimádók.

Éppen ezért, a macskák jutalmazása a hűségért: a feltétlen szeretet. Nehéz ezt elképzelni, megszokni ezektől a független, gyönyörű állatoktól, és mégis: tudnak szeretni, és úgy, mint senki más.

Ha egy macskát szeretnek, kiszolgálnak, imádnak: az a macska szeret, kiszolgál és imád. Nem úgy, mint Te: hanem mint Ő maga, aki érzi, tudja, mikor van erre szükséged.

A macska az, aki, ha igazán beteg vagy, fáradt vagy szomorú: odajön, melledre fekszik és dorombol. Azaz gyógyít. Ha nem vagy ilyen, nincs az a fensőbb hatalom, ami erre kényszeríthetné. A macska, éppen úgy, mint a walesi bárdok: parancsra nem működik. Akkor dorombol örömódát vagy gyógyító éneket, ha szükséged van rá. Ha megköveteled, akkor nem.

Ősrégi recept, hogy a macska „szereti” a beteg helyeket az embereken. Tényleg oda fekszik. Ha a hasad fáj, oda. Ha a tüdőd, vagy szíved, a melledre. Megkeresi azt, ami nincsen „rendjén”, és helyredorombolja, talán átveszi a fájdalmat, a rosszat: hiszen egyfajta kicsi, önző, szőrös isten, aki tudja, mit kell tenni, és akiben legalább akkora szeretet van, mint mi bennünk, amikor taknyos macskakölyök korában magunkhoz vettük.

A sumérok még macskákot (is) tartottak a korabeli „kórházakban”: akik diagnosztizálták a betegeket, odafeküdtek, ahol nagy volt a baj. Néha, ami nagyon ritka: a macska nyalogatja is a beteg testrészt: Ő tudja miért. Mi, emberek, ezt még nem tudjuk, de lehet, többet számít, mint a kemoterápia.

Minden uralkodó sajátossága az empátia: és a macskák ebben is élenjáróak. Elsősorban lelki bajokra fogékonyak: a velük együtt élő emberekére. Ez a csodálatos ragadozó érzelmi mágnes: és nem bírja elviselni a depressziót, a szomorúságot, a magányt. Ezért szegődik annyira gyakran öreg, beteg, vagy érzelmileg sérült emberek mellé: mert „Ő AZ, AKI AJÁNDÉKOKAT AD”.

Ezt a nagybetűs mondatot azért sem fejtjük meg. Hogy kiket neveztek így, tudják a macskák, és az emberiség egy nagyon kis része.

Summa summárum: a macskák kegyetlenek, ragadozók, függetlenek, és NEM egyenrangúak az emberekkel.

De úgy tudnak szeretni, ahogyan csak az képes, aki független mindentől, aki ismeri a halált és az életet, és aki valami irgalmas magasságból ereszkedik alá.

Macskák.

Macskák.

Macskák.

.áetriuxa 23.0 (szeretet)

Pablo Escobar, kokainbáró és gyakorló vérengző ember mondogatta: számára mindennél fontosabb a szeretet. De ugyanezt állította Idi Amin is, aki csupa szeretetből néhanapján meg is ette barátait. Néró számára a barátok és a testi közelség volt a legfontosabb, és azt hiszem, mindezekről sokat mesélhetett volna, őszintén, bármely született pszichopata és gyilkos az emberiség kultúrtörténete folyamán.

Csak természetes, hogy a macskák őszinte szeretetigénye csupán ilyen mércével mérhető, - és minél elvetemültebb, önzőbb, gyilkosabb ösztönökkel van megáldva, annál inkább szomjúhozik a szeretetre mindenféle teremtmény.

Hogy öldöklés és becézgetés mindössze pillanatnyi hangulat kérdése macskáéknál, azt már tudjuk. Azt is, hogy ártatlanok, mint a csirkét fojtogató kisgyerekek. Tény, hogy egyetlen ragadozó, vérszomjas macska sem képes ugyanakkor szeretet nélkül élni: és ezért mégiscsak többé-kevésbé megbízható társai az embernek.

A macska, rövid, másfélórás, módszeres tortúra után megöli zsákmányát, majd boldogan dorombolva fekszik a gazda ölébe, és a ma született bárány jóindulatával dorombol.

A macska a legváratlanabb pillanatokban jön oda az emberhez, és lábához törleszkedik, felugrik ölébe, és egyáltalán, olyan szerelmetes pillantásokkal méregeti, mint akinek esze ágában sincs két perc múlva elharapni az illető ütőerőt, ha ezt a sors szeszélye éppen úgy hozza.

A macskák imádják, ha fülüket, pofájukat, nyakukat, hátukat simogatják az emberek, teljesen és feltétel nélkül átadják magukat a masszázs élvezetének, keleti kéjurakat megszégyenítő kitárulkozással fogadják a kényeztetést, és igen, hálásak is ezért.

Mert sok mindent tud csinálni egy macska számításból, hízelgésből, hazudik, mint a vízfolyás: de dorombolni csak akkor tud, ha tényleg boldog. Ha tíz másodpercig, akkor annyit, ha két órát, akkor annyit. De a doromboló macska valahol ott van, ahol Buddha ült a fügefa alatt: a teljes, üres boldogság, nirvána állapotában.

Figyelemreméltó, hogy még a legelfajzottabb, és legemberiesültebb állatok is kényesek azért a sebezhető pontjaikra. Ha csak egy mód van rá, barátoknak, gazdának se nagyon kínálják fel, legrosszabb esetben is csak megengedik a sebezhető pontok simogatását.

A macska azzal kezdi a barátkozást, hogy kinyújtja, és felkínálja nyakát a kényeztetésnek, pedig ott lüktet benne az ütőér, és a nyakcsigolyája is kifejezetten törékeny. De ő valahonnan tudja, hogy a barátság az önmegadással és felkínálkozással kezdődik. Valahogy így nyújthatta először a kezét az első barátkozó ember: megadta magát a gesztussal.

Ha másért nem, ezért is szeretni lehet ezeket a kecses ragadozókat. Ők csak a világnak élek, a világ által. Nincsen jó, és nincsen rossz, akár az ateisták és az istenek világában. Amikor harc van, akkor harc van, amikor szeretet, akkor szeretet.

Egyik nélkül sem lehet igazán élni, ezt ők aztán tényleg tudják.