Muszáj szóvá tennünk azt is, hogy ha egyáltalán hiányosságról lehet beszélni e jólsikerült dögök kapcsán, akkor ez a memóriájuk kérdése. Mielőtt a felületes olvasó azt gondolná, a macskák emlékezőtehetségével van gond, sietünk leszögezni, erről szó sincs. Bacilus nevű macskám három év után is emlékezik arra, hogy anyósom egy alkalommal lesiccezte, és azóta is vészt jósló mormogással, illetve nehézlovassági sértés-számba menő köpködéssel viszonyul hozzá. De ugyanúgy tudja minden macska, merre szokott korzózni a közeli egércsalád, pontosan tudják, melyik konyhaszekrényben tartják a jutalomfalatot, és még vagy ezerféle dolgot, amire a mi véges figyelmünk nem terjedhet ki. A gond, ha gondnak nevezhető, a macskák rövidtávú memóriájával van. Ezt az emberek között is fellelhető jelenséget elsősorban tudósoknál és filozófusoknál figyelhetjük meg, illetve a gyakorló alkoholistáknál: csak ezeknél szórakozottságnak nevezik. A macskáknál nem ritka, hogy céltudatosan elindulnak valamerre, aztán három lépés után leülnek, és tanácstalanul bámulnak maguk elé: most mi is volt a cél? Az ételes tál, vagy az alom, netalán a tépáznivaló kanapé? Többnyire rejtély marad, a pillanatnyi döntés lesz a győztes, és ez megint rokonítja őket az egzisztencialista filozófusokkal.
Nagyapám még úgy mesélte, ősi gyimesi hiedelemként, hogy „minden macska minden éjjel hétszer teszi fel magában, hogy megöli a gazdáját”, a gazdák szerencséjére azonban mindig elfelejti, amíg a kivitelezésre kerül a sor, ilyenkor aztán inkább alszik egyet az áldozat-jelölt hasán vagy hátán.
Hogy ez valóban így van-e, fogas kérdés, de talán jobb ezt is nem firtatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése